6. fejezet

6. fejezet

Yeo Woon igyekezett kifejezéstelen arccal a Koronaherceg elé állni. Kérése egy kicsit sem lepte meg a fiút, bár elég naivnak tartotta a leendő királyt, amiért képes őket a személyes hadseregének tagjává tenni. Eléggé elveszettnek érezheti magát most, amiért Yuanból ideküldték, hogy foglalja el a trónt, mint Koryo királya. De Woon nem tehetett a Koronahercegért semmit, hiszen már más valaki lecsapott rá, ügyesen megfenyegetve ezzel őt. Nincs választása, tenni fogja, amit a Heuksa Chorong vezetője mond neki, még ha ezzel árulóvá is válik. Bár jobban belegondolva már azóta áruló, hogy lemészárolta a családját, már akkor rátért erre az ösvényre, mikor kisgyerek volt.

Yeo Woon lopva Se Ra-ra pillantott, aki lehajtott fejjel térdelt a leendő király előtt, mint a hadsereg kapitányának fia. Arca sokat változott az elmúlt években, de a régi kislányos báj még mindig ott bujkált szemeiben. Most viszont valami mást is felfedezni vélt a sötét szempárban. Elszántságot és hűséget. Ki lehetett olvasni a tekintetéből, hogy minden áron meg akarja védelmezni a Koronaherceget és a népet. Akár csak Hakyeon. Bármennyire is esetlen és naiv volt, a szándék a jócselekedetre meg volt benne, ahogyan Se Ra-ban is, s ami Woon-ból hiányzott. Valahogy úgy érezte, hogy nem lenne képes azt az utat járni, mint a többiek akikkel együtt térdelt a trón előtt. Ehhez már túl késő.

- Felség! - szólalt meg lágy hangján Se Ra. - Feltétlen szükséges a Koronahercegnőt Yuanból hozni?

- Így igaz, Felség! - szólt közbe JungMo is. - A nép már így is háborog, amiért Ön ennyi évig Yuanban tartózkodott, szinte már úgy tartják számon, hogy Ön Yuanból származik, hogy egy yuan-i herceg. Nehéz lenne a népnek elfogadni egy vérbeli yuan-i hercegnőt is.

- Jogos a felháborodás, viszont a háború elkerülése végett szükségeltetik egy yuan-i hercegnő. Nekem sincs ínyemre egy idegen nemzet hercegnőjét, Koryo királynéjává tenni, viszont mielőtt eljöttem Yuan-ból, az uralkodó elég nyomatékosan a tudtomra adta, hogy így biztosíthatjuk csak a két ország békéjét. Tehát ismét el kell mennetek Yuan-ba, hogy biztonságban idekísérjétek, legkésőbb a jövő hét végén.

- Igenis, Felség! - mondta JungMo.

- Ti rátok itt van szükségem. - a Koronaherceg meglepte JungMo-t a válaszával.

- Ho...hogyan Felség? - kérdezett vissza JungMo.

- Szeretném, ha Te és a hadsereg kapitánya itt maradnátok, míg a fiatalok távol lesznek.

- Bocsásson meg Felség! - akadékoskodott a kapitány. - De úgy hiszem, hogy egy ilyen fontos feladathoz nem elég még a tudásuk.

- Ebben nem értek egyet. Engem is sikeresen, épségben idevezettek. Yeo Woon, Kim BaekSoo, Park ChoiHyun és ha meggyógyult, Cha Hakyeon. Esetleg küldök még mellétek egy-két katonát.

- Felség! - hajolt meg Se Ra. - Megtiszteltetés, hogy egy ilyen fontos feladatot ránk bíz.

- Állunk rendelkezésére! - csatlakozott ChoiHyun is.

- A HakYeon gyerek is biztosan rendelkezésére áll. Amióta ismerem az a vágya, hogy a királyt szolgálja. - mosolygott JungMo.

Woon csak némán bólintott, majd meghajolt. Azt senki sem tudhatta, hogy jövő héten már nem lesz a palotában, hogy kiszolgálja Őfelsége igényeit. Amint lehet el kell mennie a Heuksa Chorongba, hogy kinevezzék az assassinok másodvezetőjének.

*Se Ra*

Körbe-körbe jártam a szobámban, miközben a körmömet rágtam. Rossz szokás volt, egyáltalán nem illet egy hölgyhöz, de hát jelenleg nem is voltam az.

- Mi a baj, agasshi? - érdeklődött ChoiHyun. - Elszédülök. - ült le.

- Szerinted Hakyeonnal minden rendben? - torpantam meg.

- Biztosan, a minap láttam, a piacon ugrálni. Pff. - horkantott, majd gyanakodva rám nézett. - De miért érdekli magát ennyire az a két harcos?

- Csak... már ismerem őket egy ideje. - próbáltam a lehető legkevesebbet elmondani ChoiHyunnak.

- Mióta? - lepődött meg.

- Régóta. Ne kíváncsiskodj! - rivalltam rá, majd fejbe kólintottam a térdemmel.

- Áú!

Pár nappal később elérkezett a megbízásunk teljesítésének időpontja. De a mostani feladatnál nem éreztem olyan magabiztosnak magam, hiszen apám nem volt mellettem. A csapatunk csupa fiatal, tapasztalatlan harcosból állt, kissé hiányzott apám határozott viselkedése és éles esze.

- Már rég el kellett volna indulnunk! - Hakyeon hangjára felkaptam a fejem.

- Ni csak ki beszél... - mosolyogtam cinikusan. - Könnyen beszél az, aki az elmúlt hetet semmittevéssel töltötte.

- Már megbocsáss, de leszúrtak! - háborgott Hakyeon, amit nagyon viccesnek találtam, de nem mutattam ki.

- Így jár az, aki nem tud harcolni. - durva volt a vádam, de élveztem, hogy cukkolhatom, heves reakciója láttán.

- Hát ezt nem hiszem el... - dúvadként rontott nekem, de én kitértem az ütése elől.

- Ahogy már mondtam... - feszítettem tovább a húrt. - Nem tudsz harcolni. - kaptam elő a kardom, majd rátámadtam, ő viszont kivédte az ütésemet. Akkor vettem észre, hogy az eszét nagyon jól tudja használni, nem is lenne belőle rossz harcos, csak a technikáján kéne javítani, nem is kicsit. Bár ezt tudtam, attól még tovább folytattam:

- Siralmas. - nevettem, de mosolyom hamar lefagyott, mikor Hakyeon kirúgta a lábam a testem alól, így elvesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. Itt viszont nem állt meg, ismét lecsapott a kardjával, amit ugyan kivédtem, de a közeledő arcát már nem tudtam.

- Mit is mondtál? - villantotta rám csillogó fogait. A szívem megdobbant, attól féltem, hogy a többiek is meghallják. Hakyeon megint túl közel került hozzám, annyira, hogy lehelete csiklandozta az arcom. Miért érzem magam ilyen furcsán, amióta újra találkoztunk?

Biztos azért, mert elfedtem a kilétem és izgulok, hogy lelepleződöm, azért van görcsben a gyomrom. Igen, biztosan ez az oka. - nyugtatgattam magam.

Rémült képet vághattam, mert Hakyeon hangos nevetésben tört ki.

- És azt mondják, hogy én vagyok az, akinek 'csak a szája nagy'. - vigyorgott, miközben leengedte a kardját és leszállt rólam.

- Khm... pillanatnyi megingás volt. - álltam fel gőgösen, majd csúnya pillantással méltattam a még mindig nevető Hakyeon-t.

- Ti lennétek a harcosok? - három idegen katona tartott felénk, kétkedő arckifejezéssel.

- Igen. - álltunk egymás mellé. Hakyeon a vállával arrébb lökött, mire én visszalöktem. Veszekedő gyerekeknek tűnhettünk az újonnan érkező katonák szemében.

- A Koronaherceg minket küldött a segítségetekre. - mondta egy magas, helyes arcú fiú. - A nevem Lee HongBin. - mutatkozott be. - Ő itt Jung TaekWoon. - bökött a fejével a jobb oldalán álló, kissé szigorú kinézetű katonára. - Ő meg Han SangHyuk. - mosolyogva meghajolt a másik.

 

- Akkor szerintem induljunk is. - javasolta ChoiHyun.

- Yeo Woon? - kérdeztem Hakyeon-t.

- Azt mondta, hogy ő később csatlakozik hozzánk. - vonta meg a vállát.

Miután mi is bemutatkoztunk a -szintén- fiatal palotai katonáknak, elindultunk Yuan felé.

Az odafelé vezető út ismét esemény nélkül zajlott, mint legutóbb, de lehetett sejteni, hogy a visszafelé út lesz rázósabb. Ha a lakók megtudják, hogy egy yuan-i nő lesz a királynéjuk, egész biztosan lázadni fognak.

- A koryo-i Koronaherceg küldött minket. - mondta Hakyeon Yuan császárának. - Ha jól tudom, mielőtt a Herceg elhagyta Yuan-t, megtárgyalták a leendő Koronahercegnő ügyét. Ha ez lehetséges, minél előbb szeretnénk hazánkba kísérni, hogy megtarthassák az esküvőt.

A császár bólintott, majd intett az egyik szolgának, aki kinyitotta az ajtót. Egy talpig aranyba öltözött nő sétált be az ajtón, még a ruháit is aranyfonalak díszítették, a koronájáról nem is beszélve. Őt nézve egy kissé elfogott az irigység, hiszen olyan régen viseltem én is női ruhát.

- Felség! - hajoltunk meg mindannyian a hercegnő előtt, aki külsőleg nagyon kedvesnek tűnt, a szemében mégis volt valami ijesztő.

- Remélem a Koronaherceg elég embert küldött, hogy megvédhessenek. Úgy hallottam a koryo-i emberek nem szeretik a yuan-iakat. - csak én véltem felfedezni a hangjában rejlő vádaskodást?

- Mindent megteszünk, hogy épségben Koryoba szállítsuk. - mondta Hakyeon.

- Akkor indulhatunk is, igaz? - kérdezte a hercegnő.

- Természetesen. - mondta HongBin.

- Nem értem Woon-t. Azt ígérte, hogy itt lesz, mire visszaindulnánk. - mondta Hakyeon.

- Mindenki tudja, hogy naiv nagy, ő miért ne tudná? - húztam az agyát.

- Ya! - rivallt rám. - Már megint alám akarsz kerülni?

Elkerekedtek a szemeim, hát erre a reakcióra aztán nem számítottam. Mégis hogy értette ezt?

- Mármint, fúj, nem. - zavarodott meg, mire elmosolyodtam. Felesleges lett volna zavarba jönnöm, ő ezt megtette helyettem is. - Ah, mindegy. A lényeg, hogy ne akarj még egyszer megküzdeni velem, mert most is alul maradnál.

- Soha többet nem fordul ilyesmi... - kénytelen voltam megszakítani a veszekedést, ugyanis egy nyílvessző suhant el egyenesen az orrom előtt. A lovam két lábra állt, alig bírtam fenntartani magam a hátán.

- Megtámadtak minket! - kiáltottam. - Gyorsan vigyétek a hercegnőt, mi addig elcsaljuk őket. Gyerünk! - mondtam Hakyeonnak, mire bólintott.

- De agasshi! - kiáltottak utánam.

Choi Hyun, egyszer biztosan összevarrom a szádat!

A jelekből ítélve lakók támadtak meg minket, de volt a dologban valami gyanús. Nem követtek minket, pedig direkt eléjük lovagoltunk, hogy elvonjuk a figyelmüket.

- Szerinted a hercegnő után mentek? - kérdeztem aggodalmasan Hakyeontól.

- Valószínű. - vágta rá.

- Áhh! - a semmiből egy nyíl fúródott bele a jobb karomba, amitől leestem a lóról, az pedig elszaladt.

- BaekSoo-ah! - ugrott le a lóról Hakyeon is.

A fájdalomtól elhomályosult a látásom, a térdeim megremegtek. Lenéztem a karomra és akkor tudatosult bennem, hogy nem is nyíl volt, hanem egy dobócsillag.

- Assassinok? - kérdezte rémült tekintettel Hakyeon, miközben átkarolt, hogy megbírjak állni. A következő pillanatban még egy dobócsillag repült felénk.

- Futnunk kell! Gyerünk! - húzott maga után Hakyeon. Menni is alig bírtam, nem hogy futni, a  világ egyre sötétebb lett körülöttem, majd egyszer csak a maradék fény is teljesen eltűnt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hakyeon rémülten szaladt az erdőben az assassin elől, hátán az eszméletlen BaekSooval.

- Tarts ki, mindjárt lerázzuk! - biztatta inkább magát, mint a élettelen Baeksoo-t.

Mialatt Hakyeon hátra felé nézett, hogy követi-e még őket a bérgyilkos, nem vette észre, hogy lába alól elfogy a talaj. Csak akkor tudatosult benne, mikor lefelé zuhantak egy szirtről, bele a folyóba.

Hakyeon nagy szerencséjére nem csapódott neki egy sziklának sem, de elég magasról zuhant ahhoz, hogy egy pillanatig megálljon a szíve.

- BaekSoo! - azon nyomban észbe kapott és elkezdte keresni az eszméletlen srácot a víz alatt. - Baeksoo! - kiáltotta. - Csak ne legyen baja, kérlek! - imádkozott. - Baeksoo? - a víz felszínen meglátta Baeksoo ruháját. - Ya! - amilyen gyorsan csak tudott felé kezdett el úszni, de nehéz volt, hiszen árral szemben próbálkozott.

- Csak legyél életben, kérlek! - könyörgött, szinte már a sírás kerülgette. Bármennyire is sokat veszekedtek, attól még nem akarta, hogy meghaljon.

- Ya! Térj magadhoz! - emelte ki a vízből a fiút. - Gyerünk! - csapkodta, de nem használt, ezért kezét a mellkasára nyomta és megpróbálta újraéleszteni.  - Könyörgöm, nehogy meghalj itt nekem! Nem teheted, hallod?!

Levegőt fújt a szájába, majd ismét a mellkasát kezdte el nyomkodni. Mikor már azt hitte, hogy meghalt, Baeksoo hirtelen felköhögte a tüdejébe került vizet.

- Köszönöm! - Hakyeon szívéről nagy kő esett le. - Köszönöm, hogy élsz! - ültette fel.

- Megsérültél, be kell kötni a sebed. - miközben mondta, elkezdte levenni a fiú felsőjét, s mikor odaért, hogy lehúzta az akadályozó ruhadarabot, értetlenül pislogott a látványtól. Fehér anyag volt szorosan Baeksoo mellkasa köré tekerve. Hosszú percekig értetlenül bámulta, még a karja is elgyengült, amivel tartotta. Baeksoo hajából kiesett a szalag, ami összetartotta, s fekete, nedves zuhatagként omlott a földre.

Akkor vágta fejbe az igazság Hakyeon-t. BaekSoo egy... egy... lány.

Mikor a fehér anyag után nyúlt, hogy megbizonyosodjon róla, valóban azt a célt szolgálta-e, amire gondolt, egy kéz kapta el hirtelen az övét, mire felkapta a fejét. BaekSoo rémülten bámult rá nagy szemeivel, száját beharapva, mint akit most lepleztek le.

5. fejezet

5. fejezet

* Se Ra*

Nem sok híja volt, hogy meghalunk. Egyszerre vagy tizenöt bandita támadt ránk az erdőben és mi csak ketten maradtunk, ChoiHyunnal.
- Agasshi! - kiáltott a társam, mire éppen időben fordultam hátra és védtem ki az egyik támadását.
Végül sikerült ép bőrrel megúsznunk, s mindegyik támadót eszméletlen állapotba küldtük. Csak miután leporoltam a ruhámat, akkor vettem észre, hogy a karomat megvágta az egyik bandita pengéje.
- Oh, agasshi, jól van? - aggodalmaskodott ChoiHyun.
- Már mondtam, hogy nem vagyok agasshi! - szűrtem fogaim közt. - Keressük meg a királyt. - azzal elkezdtem futni abba az irányba, amerre Hakyeonék.
Gyors tempóval, körülbelül öt perc alatt elértük a kis pagodát, ahova minden bizonnyal a királyt rejtettél el. Mivel Hakyeon-t se Woon-t sem láttam a közelben, feltételeztem, hogy többen támadtak ránk, mint sejtettük.
- Felség! - szólítgattam halkan. - Én vagyok az, BaekSoo. - de nem érkezett válasz. Óvatosan besurrantunk ChoiHyunnal a házba, gondosan ügyelve minden lépésünkre, hiszen nem volt kizárt, hogy valaki előttünk érkezett.
- Ti vagytok? - kérdezte valaki alig hallhatóan.
- Felség? - torpantam meg.
- Itt vagyok lenn. - kopogott alattam a deszka. Gyorsan arrébb léptem, majd felnyitottam az egyik gerendát. A koronaherceg ott lapult összegömbölyödve.
- Azt hiszem két katona bajban van. Akik ide elbújtattak. JungMo fiai. - segítettem ki a rejtekhelyéről az aggódó herceget.
- Biztos vagyok benne Felség, hogy nem esett bajuk. - nyugtatgattam látszólag őt, de közben magamat is. Woonról tudtam, hogy képes megvédeni magát, viszont Hakyeonnak csak a szája volt nagy. Könnyen előfordulhat, hogy assassinok támadtam rájuk, azok ellen pedig vajmi kevés esélye volt.
- Ah Woon-ah, semmi baj, jól vagyok. - hallatszódott a messzi távolból Hakyeon gyötrelmes hangja. Nem kellett két másodperc és már kinn is teremtem. Woon sétált felénk, a sántító Hakyeonnal az oldalán.
- Mi történt? - próbáltam visszafogni az érzelmeimet, hiszen nem Kim Se Ra-ként voltam itt, de nehezen sikerült elrejtenem hisztérikus hanglejtésem.
Woon egy percig szilárdan nézett a szemembe. Nem szólt egy árva szót sem, csak bámult. Nem voltam képes olvasni benne, de ha tippelnem kellett volna, akkor ez egy figyelmeztetés volt. Mintha tudná a kilétem, de nem akarná, hogy más -főleg Hakyeon- rájöjjön ki is vagyok valójában.
Megszakítottam a szemkontaktust vele, majd Hakyeonra néztem, aki a hasát fogta. A ruha, amit viselt elsötétült a sebe helyén. Vérzett, még a vasas ízt is éreztem a levegőben.
- Gyorsan, el kell állítani a vérzést! - mondtam, majd leszakítottam egy hosszú darabot a ruhámból, hogy körbetekerjem Hakyeon dereka körül.
- Pff, eddig azt hittem, azt szeretnéd, hogy elpatkoljak. - nyögdécselt Hakyeon, majd elengedte Woon-t és elsántikált egy sziklához.
- Szeretném, de nem most. - kötöttem meg az anyagot, mire elhúzta a száját. - Mi történt pontosan? - kérdeztem halkan. Ő viszont nem válaszolt, csak nézett.
- Tudod... nagyon hasonlítasz valakire, aki ugyanilyen nyers volt régen. - szemeivel arcomat fürkészte.
Nem engedhetem neki, hogy rájöjjön. Még nem. Minél tovább marad titokban, annál tovább leszek én is biztonságban. Ha valaki rájönne, hogy nő vagyok és ez a király fülébe jutna, a politikusok és a palotabeliek egész biztosan kivégeztetnének, mondván, hogy nő nem teljesíthet katonai szolgálatot. A végén még azt hinnék, hogy a király életére akarok törni.
- Leszúrtak? - tértem ki a téma elől. A seb elég mélynek tűnt és még mindig vérzett. Csodálkoztam, hogyan tud másfelé koncentrálni ilyen állapotban.
- Nem tudom. Már így ébredtem. Nem emlékszem semmire. - homloka ráncokban futott össze vagy a fájdalomtól vagy a gondolkodástól.  - Woon-ah, te sem tudod, hogy mi történt? - kérdezte barátját Hakyeon, mire ő megrázta a fejét.
- Mikor odaértem, már így találtalak. - nem nézett a szemébe, hanem maga elé beszélt, mint aki nem mond igazat. Egyelőre viszont annyiban kell hagynom ezt a dolgot, a lényeg, hogy Hakyeon megfelelő ellátásban részesüljön, ezért minél előbb haza kell vinni.
- Induljunk! - adta ki a parancsot a király.
- Minden rendben? - érkezett meg apám és JungMo is, szerencsére mind a ketten épségben. - Hakyeon-ah! Mi történt? - rohant oda JungMo. - Hogy sérültél meg?
- Késszúrás lehet. - mondtam. - De nincs vesztegetni való időnk, induljunk vissza, mielőtt súlyosbodna az állapota.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hakyeon-t különös érzés fogta el, miközben hazafelé sétáltak a koronaherceggel és a megmaradt harcosokkal. Azon kívül, hogy iszonyatosan lüktetett a szúrás helye, valami mást is érzett, miközben Woon-ra és Baeksoo-ra támaszkodott.
Annyira hasonlítanak... - gondolta magában Hakyeon, majd megrázta a fejét. Elkönyvelte magában, hogy csak azért gondolja ezt, mert már nagyon szeretné látni a lányt. Vajon milyen nővé érett? Felismerné-e, ha véletlenül összefutnának? Hakyeon biztos volt benne, hogy ő felismerné a lányt.
- Miért bámulsz? - Hakyeon-t váratlanul érte Baeksoo kérdése.
- Csak... olyan kicsi vagy, nehéz rád támaszkodni. Ahh, komolyan... hogy nőhet egy férfi ilyen kicsire? - piszkálódott Hakyeon, mire a fiú szúrós pillantást vetett rá és mérgében lesodorta kezét a válláról.
- Ha nem tetszik sétálhatsz egyedül is. - pufogott, mire Hakyeon elmosolyodott.
- A semminél jobb. - aztán ismét átkarolta, hogy gyorsabban tudjanak haladni.
Mikor megérkeztek Hakyeon-t rögtön az orvoshoz vitték, a többiek, Woon, JungMo, ChoiHyun, a kapitány és BaekSoo elkísérték a koronaherceget a lakosztályába. De még mielőtt beléphettek volna a szobába valaki elállta az útjukat.
- Felség, hát megérkezett! - hajolt meg mélyen a férfi. - Isten hozta a palotában! - mondta mosolyogva. Milyen cinikus. - gondolta magában Woon.
- Rég nem láttalak, TaeMu herceg! - a koronaherceg hangjában is ott bujkált az arrogancia, mint aki megjátssza magát, de a palota és a nép nyugalma érdekében fenn kell tartani a látszatot. A koronaherceg tudta, értesült arról, hogy TaeMu-nak a trónra fáj a foga és el fog követni mindent, hogy megakadályozza a koronázást. De ezt az információt egyelőre nem fedheti fel a féltestvére előtt.
- Oh, engedd meg, hogy bemutassam az örökbefogadott lányom, LaHee-t. - egy angyalnak tűnő, fehérruhás nő lépett elő a fal mögül, hosszú haja ezüstösen csillogott, arca pedig igéző volt. A gyönyörű teremtménytől még a koronaherceg szava is elállt, ahogy először Woon-é is.
Először. Amint Woon belenézett a nő koromfekete szemébe, rögtön felfedezte a sötétséget.
Ez a nő maga a megtestesült gonosz, s ami a legijesztőbb volt, hogy képes volt az emberek fejében beszélni, ebből kiderült, hogy ő is különleges tulajdonsággal van megáldva.
- Ugye tudod, hogy nemsokára feladatod van? - beszélt a nő Woon fejében. Woon ki nem állhatta ezt az érzést, de nem szabadott kimutatnia. - Olyan csendes és halálos a kisugárzásod, mint az apámnak. A Heuksa Chorong vezetőjének. Tökéletes utód leszel. - mosolygott LaHee.
- Miért adod ki magad a herceg lányának? Így kémkedsz? - nézett a nővel farkasszemet Woon. Ez az elmejáték legalább arra jó volt, hogy nem kellett négyszemközt maradnia a fehér hajú nővel, kitudta faggatni anélkül is, hogy egy szót szólt volna.
- Hm... nem csak jóképű, de okos is vagy. Tetszel. - vigyorgott vészjóslóan LaHee. - A megérzésem nem csalt. Tudtam, hogy te leszel a megfelelő jelölt apám utódjának és az én férjemnek.
Woon hangosan felhorkant, mire minden szempár rászegeződött.
- Bocsánat. - hajolt meg. - Ne is reménykedj. - intézte szavait a nőnek.
- Majd meglátjuk. - kacsintott alig láthatóan LaHee. - A lakosztály elő van készítve Felségednek! - nyitotta ki az ajtót, majd betessékelte a koronaherceget és a harcosokat.
- Köszönöm. Most ha megbocsátotok, szeretnék néhány szót váltani a harcosaimmal. - mondta a koronaherceg.
- Hát hogyne, Felség! - TaeMu és LaHee meghajoltak, majd kivonultak a szobából. Bár Woon nem volt teljesen biztos abban, hogy elhagyták a szárnyat.

* Se Ra *

- Azt szeretném, ha ti lennétek az én személyes katonáim, harcosaim. - jelentette ki tömören, határozottan a koronaherceg.
- Felség. - térdelt le apám. - Tudja, hogy én mindig a szolgálatára állok. De kérem a fiamat engedje el. - apámra kaptam a tekintetem. Nem! Miről beszél? Azt hittem mostanra már lezártuk ezt a témát.
- Nem tudtam, hogy van egy fiad is, azt hittem, hogy csak lányod. - mondta gyanakodva.
- Van egy fiam és egy lányom is. - hazudta apám.
- Mi lehet megtisztelőbb feladat a fiadnak, mint a királyi hadsereghez tartozni?
- Egyet értek, Felség! - vágtam közbe. - Megtiszteltetés a harcosának lenni. - apám szúrós pillantással méltatott, de nem érdekelt. Otthon úgyse lenne mit csinálnom, nem beszélve arról, hogy ilyen képességekkel vagyok megáldva. Nemes célokra akarom használni az erőm.
- Akkor ez le is van tudva. - mondta elégedetten. - Ha a sérült barátjuk meggyógyult, küldjék be hozzám, hogy személyesen beszéljek vele ez ügyben. Mivel miattam sérült meg, kötelességem kárpótolni, hiszen hivatalosan még nem a katonám, mégis megmentett.
- De Felség! - szólalt meg JungMo. - Egy hat személyes testőrséget szeretne felállítani, csak velünk? Nem leszünk túl kevesen?
- Nem azt kérem, hogy legyenek a testőreim, arra van elég katona a palotában. Nem. Azért van szükségem rátok, hogy nyomozzatok bizonyos ügyekben, amiket rátok bízok. Nem kell a palotába költöznötök, csupán csak arra kérlek titeket, hogy legyetek az én kezem és szónokaim a palotán kívül. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg megoldatlan, gyanús ügy van, amit meg kell oldanunk. Nem beszélve a bokor mögül leselkedő ellenségeimről.
- Értem. Ez esetben állunk rendelkezésére a fiaimmal! - jelentette ki JungMo.
- Ahogyan mi hárman is! - mondta apám, bár tudtam, hogy ha hazaértünk kapok majd a fejemre.
- Remek! - ült a trónjába elégedettem a koronaherceg. - Akkor azt hiszem meg is van az első feladatotok. - hangja a mondat végén elvékonyodott, s mintha kicsit zavarban is lett volna.
- Koronahercegnőt kell találnunk. - bökte kis lélegzetet visszafojtva.

4. fejezet

4. fejezet

- Figyeljetek fiúk! - rontott be a szobába JungMo, mire Hakyeon összerezzent ültében, Woon szeme viszont meg sem rebbent. - Most jövök a palotából.

- Mi történt? - kérdezte Hakyeon teli szájjal.

- Nagyon fontos feladatot kaptunk. - sóhajtott egy nagyot, majd felmutatta a hivatalos levelet, amit a palota nekik szánt. - A király készen áll a hazatérésre. És a mi feladatunk, hogy épségben ide, Koryo-ba kísérjük Yuan-ból.

Hakyeon felpattant. - Micsoda? Minket bíztak meg azzal, hogy biztosítsuk Felség épségét? Hallod ezt Woon-ah? - bökdöste meg barátját Hakyeon izgatottan, miközben a szájából potyogtak a morzsák. - Ez megtiszteltetés!

- Igen az, te disznó. - mondta JungMo határozottan. - De egy hatalmas teher is. Sokan vannak Koryo-ban, sőt a palotában is, akik nem akarják, hogy egy Yuan-ban felnőtt herceg legyen a király. Biztos vagyok benne, hogy nem egy támadást fognak intézni ellenünk, az út során. 

- Hány embert viszünk? Ha túl sok ember jön, az feltűnő lesz. - kapta be az utolsó falatot Hakyeon.

- Jól beszélsz, nem mehetünk többen tíz embernél. - rázta a fejét JungMo. - A királyi hadsereg  küld még három embert. Tőlünk pedig Woon-ah, te Hakyeon-ah és én, valamint még négy katona. Ami pedig nagyon fontos. Csak végszükség esetén használjátok az erőtöket. Értetted Hakyeon-ah? Minél tovább rejtve marad az emberek elől, annál könnyebb lesz legyőzni őket. Nem kizárt, hogy bérgyilkosok is lesben állnak majd, még azt is hallottam, hogy sámánokat is hívtak a palotába. Az a gyanúm, hogy a Felség féltestvére, TaeMu mindent el fog követni, hogy a herceg ne érhessen el a palotáig. Arról nem beszélve, hogy nem egy politikus áll mellette ez ügyben. Mindenképp meg kell védenünk a koronaherceget, az életünk árán is. 

- Harcra fel! - állt vigyázba Hakyeon.

- Holnap indulunk. - bólintott JungMo.

* Se Ra *

- Holnap? - kérdeztem apámtól, aki bólintott egyet.

- Bár nem szívesen vonlak be egy ilyen veszélyes feladatba, de úgy döntöttem megbízom benned. Már elég nagy vagy ahhoz, hogy tisztán lásd a dolgokat. De az erődet továbbra is csak akkor használhatod, ha Őfelsége vagy te magad halálos veszélybe kerültök. 

- Mi haszna van akkor az erőmnek? Miért mindig csak akkor használhatom, mikor a halál szélén táncolok. Nem értem a logikát. - vitatkoztam.

- Ne ellenkezz! - felelte szilárdan. - Készülj fel a holnapra, hajnalban indulunk. Ja és szólj ChoiHyunnak is, már bejártam a környéket, de nem találtam sehol azt a nyikhajt. Ah, majdnem elfelejtettem. - fordult vissza apám. - Pár régi ismerőssel is össze fogunk futni. JungMo és a fiai is csatlakoznak hozzánk az út során. 

Szemeim tágra nyíltak. - Úgy érted Cha Hakyeon és Yeo Woon is? - vegyes érzelmek kezdtek kavarogni bennem e hír hallatán. Először izgatott lettem, hogy végre több időt tölthetek majd  velük, de aztán eszembe jutott, hogy fiúnak kell álcáznom magam. 

- Kösz, hogy előre szóltál. - fújtattam, majd fogtam a törülközőmet és elmentem lefürödni.

Másnap reggel gondosan felhúztam a férfi ruhám, a hajamat is kontyba kötöttem, majd a derekam köré csatoltam a szíjamat, rajta a fegyvereimmel.

- Ügyelned kell, hogy ne jöjjenek rá az igazságra. - mondtam a tükörképemnek. - Csak apád és ChoiHyun tudhatja a csapatból, hogy igazából lány vagy. 

Ha ez kiderülne, egy ilyen fontos feladatnál, nem csak engem, de apámat is bezárnák a börtönbe.

- Agasshi, készen van? Indulunk! - kopogott be ChoiHyun, mire kirúgtam az ajtót és megragadtam a ruhájánál fogva.

- Mostantól nem vagyok agasshi, értetted? - suttogtam a fülébe vészjóslóan. - Nem tudhatják meg a kilétem. Ha kiderül veszélybe kerülünk. Apám is és te is. Mindenki, aki tud róla.

- Értem, agasshi. - rázta meg a fejét. - Vagyis BaekSoo doryeon-nim.   (doryeon-nim=Fiatalúr)

- Na azért. - helyeseltem, majd elengedtem és kisimítottam a ruháját. - Induljunk!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hakyeon és Woon felkészültek, hogy elinduljanak az első komoly bevetésükre: Épségben hazahozni a leendő királyt.

- Kíváncsi vagyok a királyra. - hadonászott a kardjával Hakyeon. 

- Különös, hogy egy Yuan-ban felnőtt koronaherceget akarnak Koryo élére állítani. - mondta Woon.

- Valóban érdekes. - értett egyet JungMo is. - De inkább, mint hogy az a félnótás TaeMu kerüljön a trónra. Azt hiszem az Koryo végét jelentené. Nagyon ellenszenves egy pasas. 

- Ahhoz, hogy én legyek Koryo legjobb harcosa, egy olyan király kell, akit meg is akarjak védeni. 

- Már megint ábrándozik. - kuncogott Yeo Woon.

- Induljunk! - veregette meg a fiúk vállát JungMo.

- Ők itt a palota harcosai. JungMo jó cimborám! - ölelték meg egymást a kapitánnyal.

-  Örülök, hogy ismét látlak, ByungSeol-ssi! - JungMo arcán őszinte mosoly tűnt fel. - Ők itt a nevelt fiaim, s egyben remek harcosaim, Yeo Woon és Cha Hakyeon. - mutatta be őket.

- Örvendek, azt hiszem már találkoztunk régebben. - hajolt meg a kapitány is.

- Én is magammal hoztam két harcosomat, ő itt ChoiHyun és...BaekSoo-ah. 

Woon és Hakyeon szinte rögtön felismerték Se Ra-t. 

- Te...te vagy az? A bokán-rugós ficsúr? - emelte fel a hangját Hakyeon a meglepettségtől.

Woon már nem tűnt ennyire lelkesnek, hiszen tudta, hogy az az ember aki ott áll, nem BaekSoo, hanem Se Ra. Nem is gondolta volna, hogy az apja elhozza egy ilyen veszélyes megbízatásra.

- Fátylat a múltra! - lépett elő Se Ra, majd a kezét nyújtotta Hakyeonnak, aki e gesztus láttán felnevetett.

- Háh! Tényleg azt hiszed, hogy ennyivel el van intézve? - azzal már lendítette is a lábát. Ezúttal viszont sikerült bokán találnia Se Ra-t, aki a hirtelen ért ütéstől elvesztette egyensúlyát.

Hakyeonnak még időben sikerült elkapni a föld felé közeledő testet.

Woon szinte érezte a lány félelmét és megilletődöttségét, ahogyan Hakyeon saját testéhez szorítja az övét, s csak remélni tudta, hogy Hakyeon nem jön rá, a katona igazából az ő hőn áhítatott Kim Se Ra-ja.

- Ya! Miért nem léptél félre? - kérdezte Hakyeon kissé zavarodott arckifejezéssel.

Se Ra  olyan  hirtelen lökte el magától a fiút, hogy az Woon karjaiba esett.

- Yaaa! - fakadt ki Hakyeon, de nem volt több idő a civakodásra, feladatuk volt.

- Gyerünk! - csapta tarkón Hakyeon-t JungMo.

- Legközelebb nem úszod meg ennyivel. - dugta ki a nyelvét Se Ra, majd felállt és leseperte a koszt ruhájáról. 

- Ez a pasas! - mérgelődött Hakyeon.

Egy napba telt, mire megérkeztek Yuan határához, ahol találkozhattak végre a leendő királlyal.

Illendően üdvözölték, majd elmondták neki a stratégiát, hogy mi a teendő támadás esetén.

Az időt viszont nem húzhatták tovább, egy kevés pihenő után már indultak is vissza Koryoba.

A palota négy őre vitte a királyi hintót, benne a királlyal, a többiek pedig körbe vették őket. Két oldalán Hakyeon és Woon, elől a kapitány és JungMo, hátul pedig Se Ra és ChoiHyun.

Idővel viszont beesteledett, így kénytelenek voltak megállni és letáborozni. A királynak felállítottak egy sátort, hogy ott zavartalanul tudjon pihenni, a többiek viszont nem szundíthattak el. Bármelyik pillanatban megtámadhatták őket.

Gyanújuk nem sokkal később be is igazolódott. TaeMu herceg valószínűleg felbérelte az assassinokat, hogy akadályozzák meg a koronaherceg palotába érkezését. Úgy láthatták, hogy jobb még azelőtt elintézni, hogy belép a palota kapuján.

- Woon-ah, Hakyeon-ah, védjétek a királyt! - adta ki az utasítást JungMo, majd leugrott a lóról, hogy szembe szegüljön a támadó assassinokkal.

- BaekSoo-ah! ChoiHyun-ah! A királyhoz! - mondta a kapitány is.

Mind a négyen odarohantak a sátorhoz, amiben a király aludt.

A sötét megnehezítette a feladatukat, az assassinokét viszont megkönnyítette, hiszen ők már hozzászoktak a sötéthez.

- Felség! - zihált Hakyeon. - Siessen, velünk kell jönnie!

- Vigyázz! - kiáltott egyet Woon, de már lendítette is a kardját. Se Ra először lefagyott, mert úgy érezte, hogy őt szúrták le, de mikor belenézett Woon szemébe, ami alig pár centiről nézett vissza rá, tudta, hogy épp az előbb mentette meg az életét.

- Menekülnünk kell! Bocsásson meg! - ragadta meg a koronaherceg kezét Hakyeon, majd a négy harcos, a királlyal együtt menekülni kezdett.

- Észak felé! - kiáltott Se Ra. - Áh! - a következő pillanatban ismeretlen parasztok ugrottak elő az erdő sűrűjéből. Nem assassionok voltak, inkább zsoldosoknak tűntek.

- Doryeon-nim! - kiáltott fel ChoiHyun is. 

- Jól vagyok! - ütötte le támadóját Se Ra. - Mi ezt elintézzük, ti bújtassátok el a királyt! Siessetek már! - ordított Hakyeonéknak.

Hakyeon és Woon habozás nélkül tette a dolgát és tovább futottak az erdő mélyébe, ahol egy kis házikó állt. Ahogy megbeszélték, a ház konyhája alatt volt egy alagút.

- Felség! Itt kell maradnia, amíg valaki nem jön magáért! - mondta Hakyeon.

- Legyenek óvatosak! - azzal a koronaherceg leugrott az alagútba, hogy ott várja a visszaérkező harcosokat, bár tartott attól, hogy egy sem lesz közöttük, aki élve visszatér.

Amint kiléptek a fiúk a házból egy sötét alak állta el az útjukat.

- Hova lesz a menet, fiúk? - vigyorgott cinikusan, ami annyira ijesztővé tette egész lényét, hogy a fiúkat a hányinger kezdte el kerülgetni, hiszen egy hatalmas vágás torzította el a férfi arcát.

- Mocskos assassin! - köpött egyet Hakyeon, hogy kifejezze az undorát.

Egy pillanat sem kellett az assassinnak, hogy elhajítsa dobócsillagát, ami egyenesen Hakyeon szívét érte volna, de Woon még időben lökte félre barátját.

- Eléggé szemtelen vagy, te kölyök! - sétált közelebb a férfi.

Woon-nak nagyon ismerősnek tűnt az assassin arca. A férfi arcán ékelődő seb, ami ijesztő kisugárzást kölcsönzött neki...tudta, hogy érezte ezt már korábban is. Még régen, mielőtt megismerte volna JungMo-t és Hakyeon-t. Azután, hogy megölte az egész családját és elszökött otthonról.

*

- Tudod te, hogy mit tettél? - kérdezte az alig tíz éves Woon-t.

- Nem tudom, miért tettem. - sírta Woon. - Úgy éreztem, hogy megfojtanak, ezért álmukban beléjük szúrtam a kést. Ők is folyton vertek és dolgoztattak. Nem bírtam már tovább, nem akarok így élni.

- Ugye tudod, hogy innen már nincs visszaút?! - simogatta meg a kisfiú fejét a sötét ruhába öltözött férfi. - A jövőd már megíratott. 

- Most mit tegyek? - zokogott tovább.

- Gyere el velem! Majd én segítek neked. 

- Hova? 

- Arra a helyre, ahol olyanok vannak, mint te. 

- El akarok menni innen. - dobta el az apja és anyja vérével borított kést Woon, majd elszaladt.

*

- Ahogy látom, felismertél. - mosolygott sejtelmesen. - Helyes. Most, ha nem haragszol, eltűntetnék egy zavaró tényezőt. - az assassin meglendítette a kezét, mire egy átlátszó léggyűrű keletkezett a kezéből, ami hihetetlen sebességgel repült Hakyeon felé, aki a nagy erejű lökéstől elvesztette az eszméletét, mikor ráesett egy kiálló sziklába.

Woon-t azon nyomban elárasztotta a düh, a félelem, amint meglátta barátját eszméletlenül a földön feküdni. Ekkor úgy érezte, hogy nem bírja már magában tartani az erejét, szinte izzott a teste. Ki akart törni belőle, amit egészen idáig elég ügyesen magában tudott tartani. A halálos ereje. Az erő, ami ellen csak nagyon kevesen tudnak szembe szállni, s amit legszívesebben odaadna valaki másnak, hogy rendelkezzen vele.

Még mielőtt feleszmélhetett volna, testét már kezdte is körbevenni a fekete füst, ami szép lassan az assassin felé kezdett el kúszni, mint egy halálos méreggel rendelkező kígyó. 

Woon képtelen volt irányítani az erejét, ezért is volt nagyon veszélyes. A fekete füst már simogatta az assassin lábát, majd mikor elérte a nyakát a férfi arca megrezdült és hirtelen levegőért kezdett el kapkodni. 

Még időben szedte össze magát az assassin, így felhasználva saját erejét késével kettészelte a füstöt, ami visszatért Woon testébe, a földre kényszerítve ezzel a fiút. 

- Nem vagy még elég képzett ahhoz, hogy legyőzhess engem. Viszont az erőd páratlan, mondhatni majdnem legyőzhetetlen vagy, emellett lehengerlő harci tudást is birtokolsz. 

De nem vagy több egy gyilkosnál. - guggolt le Woon elé az assassin. - Egy gyilkos, aki lemészárolta a saját családját, mikor még gyerek volt. 

Woon torka összeszorult, mintha a saját ereje fojtogatná. 

- Emlékszel? Arra a napra? - simított végig Woon hosszú, fekete haján. - Aznap felajánlottam valamit, de te nem éltél a lehetőséggel. 

- Most sem szándékozom. - szűrte fogai között Woon.

- Még akkor sem, ha ez a barátod életébe kerül? - mosolygott vészjóslóan az assassin, majd a kezében ismét megjelent a tőr, amit egy pillanat alatt az eszméletlen Hakyeon hasába mártott.

- Mit akarsz? - kérdezte teli méreggel a hangjában. - Miért pont ÉN?

- Erre születtél. - vonta meg a vállát a férfi. - Talán még magad sem hiszed el, de belül már rég romlott vagy. Egy gyilkos, hihetetlen képességekkel. Keresve sem találnék nálad megfelelőbb utódot. 

- Ha elmegyek veled, ugye békén hagyod a családom? - kezdte beadni a derekát Woon.

Erre az assassin felkacagott.

- Családod? Neked nincs olyanod... TE magad tettél róla. Itt úgyis csak megjátszod magad. Ha megtudnák az igazságot, gondolod, hogy elfogadnának? - bökött Hakyeon felé.

- Szerinted ő képes lenne az életét áldozni érted? 

Yeo Woon szerette volna. Remélni akarta, hogy a barátja is képes lenne feláldozni magát érte. De abban már nem reménykedett, hogy ha kiderül az igazság Hakyeon még akkor is kitartana mellette. 

- Ugye? - pacskolta meg a vállát. - De adok neked egy kis egérutat. Mit szólsz ehhez? Most elengedlek, adok egy kis időt, hogy eldöntsd. De ha kéretlek, neked azonnal meg kell jelenned előttem. 

- Na és mire fog utasítani? - horkantott Woon. - Hogy öljem meg a királyt? Vagy a kapitányt?

- Nos... mivel megakadályoztátok, hogy teljesítsem a küldetésem, ezért majd igen...talán neked kell befejezned a feladatom. De amint már mondtam az imént, kapsz egy kis haladékot. - állt fel. - Nemsokára újra megkereslek. Ha azt akarod, hogy a te állítólagos "családod" éljen, feláldozod magad értük. Ez az egyetlen módja, hogy életben tartsd őket. - azzal felszállt a lóra és elvágtatott, ott hagyva a már amúgy is kétségbeesett Woon-t. Ha eddig nem tudta, hogy milyen sorsot szán neki az Ég, hát akkor most sikerült felvilágosítania. Az ilyenek, mint Hakyeon, JungMo és... Se Ra, túl jók neki. Egyiküket sem érdemli meg egy ilyen elfajzott szörnyeteg, mint Yeo Woon.