4. fejezet
- Figyeljetek fiúk! - rontott be a szobába JungMo, mire Hakyeon összerezzent ültében, Woon szeme viszont meg sem rebbent. - Most jövök a palotából.
- Mi történt? - kérdezte Hakyeon teli szájjal.
- Nagyon fontos feladatot kaptunk. - sóhajtott egy nagyot, majd felmutatta a hivatalos levelet, amit a palota nekik szánt. - A király készen áll a hazatérésre. És a mi feladatunk, hogy épségben ide, Koryo-ba kísérjük Yuan-ból.
Hakyeon felpattant. - Micsoda? Minket bíztak meg azzal, hogy biztosítsuk Felség épségét? Hallod ezt Woon-ah? - bökdöste meg barátját Hakyeon izgatottan, miközben a szájából potyogtak a morzsák. - Ez megtiszteltetés!
- Igen az, te disznó. - mondta JungMo határozottan. - De egy hatalmas teher is. Sokan vannak Koryo-ban, sőt a palotában is, akik nem akarják, hogy egy Yuan-ban felnőtt herceg legyen a király. Biztos vagyok benne, hogy nem egy támadást fognak intézni ellenünk, az út során.
- Hány embert viszünk? Ha túl sok ember jön, az feltűnő lesz. - kapta be az utolsó falatot Hakyeon.
- Jól beszélsz, nem mehetünk többen tíz embernél. - rázta a fejét JungMo. - A királyi hadsereg küld még három embert. Tőlünk pedig Woon-ah, te Hakyeon-ah és én, valamint még négy katona. Ami pedig nagyon fontos. Csak végszükség esetén használjátok az erőtöket. Értetted Hakyeon-ah? Minél tovább rejtve marad az emberek elől, annál könnyebb lesz legyőzni őket. Nem kizárt, hogy bérgyilkosok is lesben állnak majd, még azt is hallottam, hogy sámánokat is hívtak a palotába. Az a gyanúm, hogy a Felség féltestvére, TaeMu mindent el fog követni, hogy a herceg ne érhessen el a palotáig. Arról nem beszélve, hogy nem egy politikus áll mellette ez ügyben. Mindenképp meg kell védenünk a koronaherceget, az életünk árán is.
- Harcra fel! - állt vigyázba Hakyeon.
- Holnap indulunk. - bólintott JungMo.
* Se Ra *
- Holnap? - kérdeztem apámtól, aki bólintott egyet.
- Bár nem szívesen vonlak be egy ilyen veszélyes feladatba, de úgy döntöttem megbízom benned. Már elég nagy vagy ahhoz, hogy tisztán lásd a dolgokat. De az erődet továbbra is csak akkor használhatod, ha Őfelsége vagy te magad halálos veszélybe kerültök.
- Mi haszna van akkor az erőmnek? Miért mindig csak akkor használhatom, mikor a halál szélén táncolok. Nem értem a logikát. - vitatkoztam.
- Ne ellenkezz! - felelte szilárdan. - Készülj fel a holnapra, hajnalban indulunk. Ja és szólj ChoiHyunnak is, már bejártam a környéket, de nem találtam sehol azt a nyikhajt. Ah, majdnem elfelejtettem. - fordult vissza apám. - Pár régi ismerőssel is össze fogunk futni. JungMo és a fiai is csatlakoznak hozzánk az út során.
Szemeim tágra nyíltak. - Úgy érted Cha Hakyeon és Yeo Woon is? - vegyes érzelmek kezdtek kavarogni bennem e hír hallatán. Először izgatott lettem, hogy végre több időt tölthetek majd velük, de aztán eszembe jutott, hogy fiúnak kell álcáznom magam.
- Kösz, hogy előre szóltál. - fújtattam, majd fogtam a törülközőmet és elmentem lefürödni.
Másnap reggel gondosan felhúztam a férfi ruhám, a hajamat is kontyba kötöttem, majd a derekam köré csatoltam a szíjamat, rajta a fegyvereimmel.
- Ügyelned kell, hogy ne jöjjenek rá az igazságra. - mondtam a tükörképemnek. - Csak apád és ChoiHyun tudhatja a csapatból, hogy igazából lány vagy.
Ha ez kiderülne, egy ilyen fontos feladatnál, nem csak engem, de apámat is bezárnák a börtönbe.
- Agasshi, készen van? Indulunk! - kopogott be ChoiHyun, mire kirúgtam az ajtót és megragadtam a ruhájánál fogva.
- Mostantól nem vagyok agasshi, értetted? - suttogtam a fülébe vészjóslóan. - Nem tudhatják meg a kilétem. Ha kiderül veszélybe kerülünk. Apám is és te is. Mindenki, aki tud róla.
- Értem, agasshi. - rázta meg a fejét. - Vagyis BaekSoo doryeon-nim. (doryeon-nim=Fiatalúr)
- Na azért. - helyeseltem, majd elengedtem és kisimítottam a ruháját. - Induljunk!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hakyeon és Woon felkészültek, hogy elinduljanak az első komoly bevetésükre: Épségben hazahozni a leendő királyt.
- Kíváncsi vagyok a királyra. - hadonászott a kardjával Hakyeon.
- Különös, hogy egy Yuan-ban felnőtt koronaherceget akarnak Koryo élére állítani. - mondta Woon.
- Valóban érdekes. - értett egyet JungMo is. - De inkább, mint hogy az a félnótás TaeMu kerüljön a trónra. Azt hiszem az Koryo végét jelentené. Nagyon ellenszenves egy pasas.
- Ahhoz, hogy én legyek Koryo legjobb harcosa, egy olyan király kell, akit meg is akarjak védeni.
- Már megint ábrándozik. - kuncogott Yeo Woon.
- Induljunk! - veregette meg a fiúk vállát JungMo.
- Ők itt a palota harcosai. JungMo jó cimborám! - ölelték meg egymást a kapitánnyal.
- Örülök, hogy ismét látlak, ByungSeol-ssi! - JungMo arcán őszinte mosoly tűnt fel. - Ők itt a nevelt fiaim, s egyben remek harcosaim, Yeo Woon és Cha Hakyeon. - mutatta be őket.
- Örvendek, azt hiszem már találkoztunk régebben. - hajolt meg a kapitány is.
- Én is magammal hoztam két harcosomat, ő itt ChoiHyun és...BaekSoo-ah.
Woon és Hakyeon szinte rögtön felismerték Se Ra-t.
- Te...te vagy az? A bokán-rugós ficsúr? - emelte fel a hangját Hakyeon a meglepettségtől.
Woon már nem tűnt ennyire lelkesnek, hiszen tudta, hogy az az ember aki ott áll, nem BaekSoo, hanem Se Ra. Nem is gondolta volna, hogy az apja elhozza egy ilyen veszélyes megbízatásra.
- Fátylat a múltra! - lépett elő Se Ra, majd a kezét nyújtotta Hakyeonnak, aki e gesztus láttán felnevetett.
- Háh! Tényleg azt hiszed, hogy ennyivel el van intézve? - azzal már lendítette is a lábát. Ezúttal viszont sikerült bokán találnia Se Ra-t, aki a hirtelen ért ütéstől elvesztette egyensúlyát.
Hakyeonnak még időben sikerült elkapni a föld felé közeledő testet.
Woon szinte érezte a lány félelmét és megilletődöttségét, ahogyan Hakyeon saját testéhez szorítja az övét, s csak remélni tudta, hogy Hakyeon nem jön rá, a katona igazából az ő hőn áhítatott Kim Se Ra-ja.
- Ya! Miért nem léptél félre? - kérdezte Hakyeon kissé zavarodott arckifejezéssel.
Se Ra olyan hirtelen lökte el magától a fiút, hogy az Woon karjaiba esett.
- Yaaa! - fakadt ki Hakyeon, de nem volt több idő a civakodásra, feladatuk volt.
- Gyerünk! - csapta tarkón Hakyeon-t JungMo.
- Legközelebb nem úszod meg ennyivel. - dugta ki a nyelvét Se Ra, majd felállt és leseperte a koszt ruhájáról.
- Ez a pasas! - mérgelődött Hakyeon.
Egy napba telt, mire megérkeztek Yuan határához, ahol találkozhattak végre a leendő királlyal.
Illendően üdvözölték, majd elmondták neki a stratégiát, hogy mi a teendő támadás esetén.
Az időt viszont nem húzhatták tovább, egy kevés pihenő után már indultak is vissza Koryoba.
A palota négy őre vitte a királyi hintót, benne a királlyal, a többiek pedig körbe vették őket. Két oldalán Hakyeon és Woon, elől a kapitány és JungMo, hátul pedig Se Ra és ChoiHyun.
Idővel viszont beesteledett, így kénytelenek voltak megállni és letáborozni. A királynak felállítottak egy sátort, hogy ott zavartalanul tudjon pihenni, a többiek viszont nem szundíthattak el. Bármelyik pillanatban megtámadhatták őket.
Gyanújuk nem sokkal később be is igazolódott. TaeMu herceg valószínűleg felbérelte az assassinokat, hogy akadályozzák meg a koronaherceg palotába érkezését. Úgy láthatták, hogy jobb még azelőtt elintézni, hogy belép a palota kapuján.
- BaekSoo-ah! ChoiHyun-ah! A királyhoz! - mondta a kapitány is.
Mind a négyen odarohantak a sátorhoz, amiben a király aludt.
A sötét megnehezítette a feladatukat, az assassinokét viszont megkönnyítette, hiszen ők már hozzászoktak a sötéthez.
- Felség! - zihált Hakyeon. - Siessen, velünk kell jönnie!
- Vigyázz! - kiáltott egyet Woon, de már lendítette is a kardját. Se Ra először lefagyott, mert úgy érezte, hogy őt szúrták le, de mikor belenézett Woon szemébe, ami alig pár centiről nézett vissza rá, tudta, hogy épp az előbb mentette meg az életét.
- Menekülnünk kell! Bocsásson meg! - ragadta meg a koronaherceg kezét Hakyeon, majd a négy harcos, a királlyal együtt menekülni kezdett.
- Észak felé! - kiáltott Se Ra. - Áh! - a következő pillanatban ismeretlen parasztok ugrottak elő az erdő sűrűjéből. Nem assassionok voltak, inkább zsoldosoknak tűntek.
- Doryeon-nim! - kiáltott fel ChoiHyun is.
- Jól vagyok! - ütötte le támadóját Se Ra. - Mi ezt elintézzük, ti bújtassátok el a királyt! Siessetek már! - ordított Hakyeonéknak.
Hakyeon és Woon habozás nélkül tette a dolgát és tovább futottak az erdő mélyébe, ahol egy kis házikó állt. Ahogy megbeszélték, a ház konyhája alatt volt egy alagút.
- Felség! Itt kell maradnia, amíg valaki nem jön magáért! - mondta Hakyeon.
- Legyenek óvatosak! - azzal a koronaherceg leugrott az alagútba, hogy ott várja a visszaérkező harcosokat, bár tartott attól, hogy egy sem lesz közöttük, aki élve visszatér.
Amint kiléptek a fiúk a házból egy sötét alak állta el az útjukat.
- Hova lesz a menet, fiúk? - vigyorgott cinikusan, ami annyira ijesztővé tette egész lényét, hogy a fiúkat a hányinger kezdte el kerülgetni, hiszen egy hatalmas vágás torzította el a férfi arcát.
- Mocskos assassin! - köpött egyet Hakyeon, hogy kifejezze az undorát.
Egy pillanat sem kellett az assassinnak, hogy elhajítsa dobócsillagát, ami egyenesen Hakyeon szívét érte volna, de Woon még időben lökte félre barátját.
- Eléggé szemtelen vagy, te kölyök! - sétált közelebb a férfi.
Woon-nak nagyon ismerősnek tűnt az assassin arca. A férfi arcán ékelődő seb, ami ijesztő kisugárzást kölcsönzött neki...tudta, hogy érezte ezt már korábban is. Még régen, mielőtt megismerte volna JungMo-t és Hakyeon-t. Azután, hogy megölte az egész családját és elszökött otthonról.
*
- Tudod te, hogy mit tettél? - kérdezte az alig tíz éves Woon-t.
- Nem tudom, miért tettem. - sírta Woon. - Úgy éreztem, hogy megfojtanak, ezért álmukban beléjük szúrtam a kést. Ők is folyton vertek és dolgoztattak. Nem bírtam már tovább, nem akarok így élni.
- Ugye tudod, hogy innen már nincs visszaút?! - simogatta meg a kisfiú fejét a sötét ruhába öltözött férfi. - A jövőd már megíratott.
- Most mit tegyek? - zokogott tovább.
- Gyere el velem! Majd én segítek neked.
- Hova?
- Arra a helyre, ahol olyanok vannak, mint te.
- El akarok menni innen. - dobta el az apja és anyja vérével borított kést Woon, majd elszaladt.
*
- Ahogy látom, felismertél. - mosolygott sejtelmesen. - Helyes. Most, ha nem haragszol, eltűntetnék egy zavaró tényezőt. - az assassin meglendítette a kezét, mire egy átlátszó léggyűrű keletkezett a kezéből, ami hihetetlen sebességgel repült Hakyeon felé, aki a nagy erejű lökéstől elvesztette az eszméletét, mikor ráesett egy kiálló sziklába.
Woon-t azon nyomban elárasztotta a düh, a félelem, amint meglátta barátját eszméletlenül a földön feküdni. Ekkor úgy érezte, hogy nem bírja már magában tartani az erejét, szinte izzott a teste. Ki akart törni belőle, amit egészen idáig elég ügyesen magában tudott tartani. A halálos ereje. Az erő, ami ellen csak nagyon kevesen tudnak szembe szállni, s amit legszívesebben odaadna valaki másnak, hogy rendelkezzen vele.
Még mielőtt feleszmélhetett volna, testét már kezdte is körbevenni a fekete füst, ami szép lassan az assassin felé kezdett el kúszni, mint egy halálos méreggel rendelkező kígyó.
Woon képtelen volt irányítani az erejét, ezért is volt nagyon veszélyes. A fekete füst már simogatta az assassin lábát, majd mikor elérte a nyakát a férfi arca megrezdült és hirtelen levegőért kezdett el kapkodni.
Még időben szedte össze magát az assassin, így felhasználva saját erejét késével kettészelte a füstöt, ami visszatért Woon testébe, a földre kényszerítve ezzel a fiút.
- Nem vagy még elég képzett ahhoz, hogy legyőzhess engem. Viszont az erőd páratlan, mondhatni majdnem legyőzhetetlen vagy, emellett lehengerlő harci tudást is birtokolsz.
De nem vagy több egy gyilkosnál. - guggolt le Woon elé az assassin. - Egy gyilkos, aki lemészárolta a saját családját, mikor még gyerek volt.
Woon torka összeszorult, mintha a saját ereje fojtogatná.
- Emlékszel? Arra a napra? - simított végig Woon hosszú, fekete haján. - Aznap felajánlottam valamit, de te nem éltél a lehetőséggel.
- Most sem szándékozom. - szűrte fogai között Woon.
- Még akkor sem, ha ez a barátod életébe kerül? - mosolygott vészjóslóan az assassin, majd a kezében ismét megjelent a tőr, amit egy pillanat alatt az eszméletlen Hakyeon hasába mártott.
- Mit akarsz? - kérdezte teli méreggel a hangjában. - Miért pont ÉN?
- Erre születtél. - vonta meg a vállát a férfi. - Talán még magad sem hiszed el, de belül már rég romlott vagy. Egy gyilkos, hihetetlen képességekkel. Keresve sem találnék nálad megfelelőbb utódot.
- Ha elmegyek veled, ugye békén hagyod a családom? - kezdte beadni a derekát Woon.
Erre az assassin felkacagott.
- Családod? Neked nincs olyanod... TE magad tettél róla. Itt úgyis csak megjátszod magad. Ha megtudnák az igazságot, gondolod, hogy elfogadnának? - bökött Hakyeon felé.
- Szerinted ő képes lenne az életét áldozni érted?
Yeo Woon szerette volna. Remélni akarta, hogy a barátja is képes lenne feláldozni magát érte. De abban már nem reménykedett, hogy ha kiderül az igazság Hakyeon még akkor is kitartana mellette.
- Ugye? - pacskolta meg a vállát. - De adok neked egy kis egérutat. Mit szólsz ehhez? Most elengedlek, adok egy kis időt, hogy eldöntsd. De ha kéretlek, neked azonnal meg kell jelenned előttem.
- Na és mire fog utasítani? - horkantott Woon. - Hogy öljem meg a királyt? Vagy a kapitányt?
- Nos... mivel megakadályoztátok, hogy teljesítsem a küldetésem, ezért majd igen...talán neked kell befejezned a feladatom. De amint már mondtam az imént, kapsz egy kis haladékot. - állt fel. - Nemsokára újra megkereslek. Ha azt akarod, hogy a te állítólagos "családod" éljen, feláldozod magad értük. Ez az egyetlen módja, hogy életben tartsd őket. - azzal felszállt a lóra és elvágtatott, ott hagyva a már amúgy is kétségbeesett Woon-t. Ha eddig nem tudta, hogy milyen sorsot szán neki az Ég, hát akkor most sikerült felvilágosítania. Az ilyenek, mint Hakyeon, JungMo és... Se Ra, túl jók neki. Egyiküket sem érdemli meg egy ilyen elfajzott szörnyeteg, mint Yeo Woon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése