6. fejezet

6. fejezet

Yeo Woon igyekezett kifejezéstelen arccal a Koronaherceg elé állni. Kérése egy kicsit sem lepte meg a fiút, bár elég naivnak tartotta a leendő királyt, amiért képes őket a személyes hadseregének tagjává tenni. Eléggé elveszettnek érezheti magát most, amiért Yuanból ideküldték, hogy foglalja el a trónt, mint Koryo királya. De Woon nem tehetett a Koronahercegért semmit, hiszen már más valaki lecsapott rá, ügyesen megfenyegetve ezzel őt. Nincs választása, tenni fogja, amit a Heuksa Chorong vezetője mond neki, még ha ezzel árulóvá is válik. Bár jobban belegondolva már azóta áruló, hogy lemészárolta a családját, már akkor rátért erre az ösvényre, mikor kisgyerek volt.

Yeo Woon lopva Se Ra-ra pillantott, aki lehajtott fejjel térdelt a leendő király előtt, mint a hadsereg kapitányának fia. Arca sokat változott az elmúlt években, de a régi kislányos báj még mindig ott bujkált szemeiben. Most viszont valami mást is felfedezni vélt a sötét szempárban. Elszántságot és hűséget. Ki lehetett olvasni a tekintetéből, hogy minden áron meg akarja védelmezni a Koronaherceget és a népet. Akár csak Hakyeon. Bármennyire is esetlen és naiv volt, a szándék a jócselekedetre meg volt benne, ahogyan Se Ra-ban is, s ami Woon-ból hiányzott. Valahogy úgy érezte, hogy nem lenne képes azt az utat járni, mint a többiek akikkel együtt térdelt a trón előtt. Ehhez már túl késő.

- Felség! - szólalt meg lágy hangján Se Ra. - Feltétlen szükséges a Koronahercegnőt Yuanból hozni?

- Így igaz, Felség! - szólt közbe JungMo is. - A nép már így is háborog, amiért Ön ennyi évig Yuanban tartózkodott, szinte már úgy tartják számon, hogy Ön Yuanból származik, hogy egy yuan-i herceg. Nehéz lenne a népnek elfogadni egy vérbeli yuan-i hercegnőt is.

- Jogos a felháborodás, viszont a háború elkerülése végett szükségeltetik egy yuan-i hercegnő. Nekem sincs ínyemre egy idegen nemzet hercegnőjét, Koryo királynéjává tenni, viszont mielőtt eljöttem Yuan-ból, az uralkodó elég nyomatékosan a tudtomra adta, hogy így biztosíthatjuk csak a két ország békéjét. Tehát ismét el kell mennetek Yuan-ba, hogy biztonságban idekísérjétek, legkésőbb a jövő hét végén.

- Igenis, Felség! - mondta JungMo.

- Ti rátok itt van szükségem. - a Koronaherceg meglepte JungMo-t a válaszával.

- Ho...hogyan Felség? - kérdezett vissza JungMo.

- Szeretném, ha Te és a hadsereg kapitánya itt maradnátok, míg a fiatalok távol lesznek.

- Bocsásson meg Felség! - akadékoskodott a kapitány. - De úgy hiszem, hogy egy ilyen fontos feladathoz nem elég még a tudásuk.

- Ebben nem értek egyet. Engem is sikeresen, épségben idevezettek. Yeo Woon, Kim BaekSoo, Park ChoiHyun és ha meggyógyult, Cha Hakyeon. Esetleg küldök még mellétek egy-két katonát.

- Felség! - hajolt meg Se Ra. - Megtiszteltetés, hogy egy ilyen fontos feladatot ránk bíz.

- Állunk rendelkezésére! - csatlakozott ChoiHyun is.

- A HakYeon gyerek is biztosan rendelkezésére áll. Amióta ismerem az a vágya, hogy a királyt szolgálja. - mosolygott JungMo.

Woon csak némán bólintott, majd meghajolt. Azt senki sem tudhatta, hogy jövő héten már nem lesz a palotában, hogy kiszolgálja Őfelsége igényeit. Amint lehet el kell mennie a Heuksa Chorongba, hogy kinevezzék az assassinok másodvezetőjének.

*Se Ra*

Körbe-körbe jártam a szobámban, miközben a körmömet rágtam. Rossz szokás volt, egyáltalán nem illet egy hölgyhöz, de hát jelenleg nem is voltam az.

- Mi a baj, agasshi? - érdeklődött ChoiHyun. - Elszédülök. - ült le.

- Szerinted Hakyeonnal minden rendben? - torpantam meg.

- Biztosan, a minap láttam, a piacon ugrálni. Pff. - horkantott, majd gyanakodva rám nézett. - De miért érdekli magát ennyire az a két harcos?

- Csak... már ismerem őket egy ideje. - próbáltam a lehető legkevesebbet elmondani ChoiHyunnak.

- Mióta? - lepődött meg.

- Régóta. Ne kíváncsiskodj! - rivalltam rá, majd fejbe kólintottam a térdemmel.

- Áú!

Pár nappal később elérkezett a megbízásunk teljesítésének időpontja. De a mostani feladatnál nem éreztem olyan magabiztosnak magam, hiszen apám nem volt mellettem. A csapatunk csupa fiatal, tapasztalatlan harcosból állt, kissé hiányzott apám határozott viselkedése és éles esze.

- Már rég el kellett volna indulnunk! - Hakyeon hangjára felkaptam a fejem.

- Ni csak ki beszél... - mosolyogtam cinikusan. - Könnyen beszél az, aki az elmúlt hetet semmittevéssel töltötte.

- Már megbocsáss, de leszúrtak! - háborgott Hakyeon, amit nagyon viccesnek találtam, de nem mutattam ki.

- Így jár az, aki nem tud harcolni. - durva volt a vádam, de élveztem, hogy cukkolhatom, heves reakciója láttán.

- Hát ezt nem hiszem el... - dúvadként rontott nekem, de én kitértem az ütése elől.

- Ahogy már mondtam... - feszítettem tovább a húrt. - Nem tudsz harcolni. - kaptam elő a kardom, majd rátámadtam, ő viszont kivédte az ütésemet. Akkor vettem észre, hogy az eszét nagyon jól tudja használni, nem is lenne belőle rossz harcos, csak a technikáján kéne javítani, nem is kicsit. Bár ezt tudtam, attól még tovább folytattam:

- Siralmas. - nevettem, de mosolyom hamar lefagyott, mikor Hakyeon kirúgta a lábam a testem alól, így elvesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. Itt viszont nem állt meg, ismét lecsapott a kardjával, amit ugyan kivédtem, de a közeledő arcát már nem tudtam.

- Mit is mondtál? - villantotta rám csillogó fogait. A szívem megdobbant, attól féltem, hogy a többiek is meghallják. Hakyeon megint túl közel került hozzám, annyira, hogy lehelete csiklandozta az arcom. Miért érzem magam ilyen furcsán, amióta újra találkoztunk?

Biztos azért, mert elfedtem a kilétem és izgulok, hogy lelepleződöm, azért van görcsben a gyomrom. Igen, biztosan ez az oka. - nyugtatgattam magam.

Rémült képet vághattam, mert Hakyeon hangos nevetésben tört ki.

- És azt mondják, hogy én vagyok az, akinek 'csak a szája nagy'. - vigyorgott, miközben leengedte a kardját és leszállt rólam.

- Khm... pillanatnyi megingás volt. - álltam fel gőgösen, majd csúnya pillantással méltattam a még mindig nevető Hakyeon-t.

- Ti lennétek a harcosok? - három idegen katona tartott felénk, kétkedő arckifejezéssel.

- Igen. - álltunk egymás mellé. Hakyeon a vállával arrébb lökött, mire én visszalöktem. Veszekedő gyerekeknek tűnhettünk az újonnan érkező katonák szemében.

- A Koronaherceg minket küldött a segítségetekre. - mondta egy magas, helyes arcú fiú. - A nevem Lee HongBin. - mutatkozott be. - Ő itt Jung TaekWoon. - bökött a fejével a jobb oldalán álló, kissé szigorú kinézetű katonára. - Ő meg Han SangHyuk. - mosolyogva meghajolt a másik.

 

- Akkor szerintem induljunk is. - javasolta ChoiHyun.

- Yeo Woon? - kérdeztem Hakyeon-t.

- Azt mondta, hogy ő később csatlakozik hozzánk. - vonta meg a vállát.

Miután mi is bemutatkoztunk a -szintén- fiatal palotai katonáknak, elindultunk Yuan felé.

Az odafelé vezető út ismét esemény nélkül zajlott, mint legutóbb, de lehetett sejteni, hogy a visszafelé út lesz rázósabb. Ha a lakók megtudják, hogy egy yuan-i nő lesz a királynéjuk, egész biztosan lázadni fognak.

- A koryo-i Koronaherceg küldött minket. - mondta Hakyeon Yuan császárának. - Ha jól tudom, mielőtt a Herceg elhagyta Yuan-t, megtárgyalták a leendő Koronahercegnő ügyét. Ha ez lehetséges, minél előbb szeretnénk hazánkba kísérni, hogy megtarthassák az esküvőt.

A császár bólintott, majd intett az egyik szolgának, aki kinyitotta az ajtót. Egy talpig aranyba öltözött nő sétált be az ajtón, még a ruháit is aranyfonalak díszítették, a koronájáról nem is beszélve. Őt nézve egy kissé elfogott az irigység, hiszen olyan régen viseltem én is női ruhát.

- Felség! - hajoltunk meg mindannyian a hercegnő előtt, aki külsőleg nagyon kedvesnek tűnt, a szemében mégis volt valami ijesztő.

- Remélem a Koronaherceg elég embert küldött, hogy megvédhessenek. Úgy hallottam a koryo-i emberek nem szeretik a yuan-iakat. - csak én véltem felfedezni a hangjában rejlő vádaskodást?

- Mindent megteszünk, hogy épségben Koryoba szállítsuk. - mondta Hakyeon.

- Akkor indulhatunk is, igaz? - kérdezte a hercegnő.

- Természetesen. - mondta HongBin.

- Nem értem Woon-t. Azt ígérte, hogy itt lesz, mire visszaindulnánk. - mondta Hakyeon.

- Mindenki tudja, hogy naiv nagy, ő miért ne tudná? - húztam az agyát.

- Ya! - rivallt rám. - Már megint alám akarsz kerülni?

Elkerekedtek a szemeim, hát erre a reakcióra aztán nem számítottam. Mégis hogy értette ezt?

- Mármint, fúj, nem. - zavarodott meg, mire elmosolyodtam. Felesleges lett volna zavarba jönnöm, ő ezt megtette helyettem is. - Ah, mindegy. A lényeg, hogy ne akarj még egyszer megküzdeni velem, mert most is alul maradnál.

- Soha többet nem fordul ilyesmi... - kénytelen voltam megszakítani a veszekedést, ugyanis egy nyílvessző suhant el egyenesen az orrom előtt. A lovam két lábra állt, alig bírtam fenntartani magam a hátán.

- Megtámadtak minket! - kiáltottam. - Gyorsan vigyétek a hercegnőt, mi addig elcsaljuk őket. Gyerünk! - mondtam Hakyeonnak, mire bólintott.

- De agasshi! - kiáltottak utánam.

Choi Hyun, egyszer biztosan összevarrom a szádat!

A jelekből ítélve lakók támadtak meg minket, de volt a dologban valami gyanús. Nem követtek minket, pedig direkt eléjük lovagoltunk, hogy elvonjuk a figyelmüket.

- Szerinted a hercegnő után mentek? - kérdeztem aggodalmasan Hakyeontól.

- Valószínű. - vágta rá.

- Áhh! - a semmiből egy nyíl fúródott bele a jobb karomba, amitől leestem a lóról, az pedig elszaladt.

- BaekSoo-ah! - ugrott le a lóról Hakyeon is.

A fájdalomtól elhomályosult a látásom, a térdeim megremegtek. Lenéztem a karomra és akkor tudatosult bennem, hogy nem is nyíl volt, hanem egy dobócsillag.

- Assassinok? - kérdezte rémült tekintettel Hakyeon, miközben átkarolt, hogy megbírjak állni. A következő pillanatban még egy dobócsillag repült felénk.

- Futnunk kell! Gyerünk! - húzott maga után Hakyeon. Menni is alig bírtam, nem hogy futni, a  világ egyre sötétebb lett körülöttem, majd egyszer csak a maradék fény is teljesen eltűnt.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hakyeon rémülten szaladt az erdőben az assassin elől, hátán az eszméletlen BaekSooval.

- Tarts ki, mindjárt lerázzuk! - biztatta inkább magát, mint a élettelen Baeksoo-t.

Mialatt Hakyeon hátra felé nézett, hogy követi-e még őket a bérgyilkos, nem vette észre, hogy lába alól elfogy a talaj. Csak akkor tudatosult benne, mikor lefelé zuhantak egy szirtről, bele a folyóba.

Hakyeon nagy szerencséjére nem csapódott neki egy sziklának sem, de elég magasról zuhant ahhoz, hogy egy pillanatig megálljon a szíve.

- BaekSoo! - azon nyomban észbe kapott és elkezdte keresni az eszméletlen srácot a víz alatt. - Baeksoo! - kiáltotta. - Csak ne legyen baja, kérlek! - imádkozott. - Baeksoo? - a víz felszínen meglátta Baeksoo ruháját. - Ya! - amilyen gyorsan csak tudott felé kezdett el úszni, de nehéz volt, hiszen árral szemben próbálkozott.

- Csak legyél életben, kérlek! - könyörgött, szinte már a sírás kerülgette. Bármennyire is sokat veszekedtek, attól még nem akarta, hogy meghaljon.

- Ya! Térj magadhoz! - emelte ki a vízből a fiút. - Gyerünk! - csapkodta, de nem használt, ezért kezét a mellkasára nyomta és megpróbálta újraéleszteni.  - Könyörgöm, nehogy meghalj itt nekem! Nem teheted, hallod?!

Levegőt fújt a szájába, majd ismét a mellkasát kezdte el nyomkodni. Mikor már azt hitte, hogy meghalt, Baeksoo hirtelen felköhögte a tüdejébe került vizet.

- Köszönöm! - Hakyeon szívéről nagy kő esett le. - Köszönöm, hogy élsz! - ültette fel.

- Megsérültél, be kell kötni a sebed. - miközben mondta, elkezdte levenni a fiú felsőjét, s mikor odaért, hogy lehúzta az akadályozó ruhadarabot, értetlenül pislogott a látványtól. Fehér anyag volt szorosan Baeksoo mellkasa köré tekerve. Hosszú percekig értetlenül bámulta, még a karja is elgyengült, amivel tartotta. Baeksoo hajából kiesett a szalag, ami összetartotta, s fekete, nedves zuhatagként omlott a földre.

Akkor vágta fejbe az igazság Hakyeon-t. BaekSoo egy... egy... lány.

Mikor a fehér anyag után nyúlt, hogy megbizonyosodjon róla, valóban azt a célt szolgálta-e, amire gondolt, egy kéz kapta el hirtelen az övét, mire felkapta a fejét. BaekSoo rémülten bámult rá nagy szemeivel, száját beharapva, mint akit most lepleztek le.