7. fejezet

7. fejezet

Yeo Woon tudta, hogy most kéne elmenekülnie, még nem késő. Ha most a Heuksa Chorong helyett Hakyeonék felé veszi az irányt, egészen máshogy alakulna minden. De nem tette. Úgy gondolta, hogy túl mocskos ő ahhoz, hogy Se Ra-ékat kövesse. Így hát belépett az assassinok lakta épületbe, hogy végleg megpecsételje a sorsát. Amint kinyitotta az ajtót és elindult a vezető ülése felé, a többi bérgyilkos síri csendben figyelte a mozgását, amint határozott léptekkel a vezér elé áll és meghajol.
- Állok szolgálatára! - mondta kimérten. Az assassinok vezére intett, hogy lépjen fel mellé.
- Mostantól, kinevezem Yeo Woon-t, a Heuksa Chorong hivatalos utódának. Bármit parancsol is, kötelesek vagytok teljesíteni. Ha nem.... - állt meg egy pillanatra. - Halottként végzitek. Remélem világos voltam.
- Igen! - ordították egyszerre.
- Ahhoz, hogy törvényes utód legyél, vérrel kell megpecsételni a megállapodást. - mondta a vezér, majd egy késsel nem túl mély vágást ejtett a tenyerén. Woon rezzenéstelen arccal követte az utasítást, majd felmetszette a kezét, végül véres kezükkel kezet fogtak.
- Mostantól te vagy a Heuska Chorong vezére. - jelentette ki. - Mindenki eredjen a dolgára, csak KiJong és MaRu maradjon itt. Számotokra feladatom van. - majd Woon felé fordult.
- Ismételten feladatot kaptunk TaeMu hercegtől. Azt a parancsot adta ki, hogy kövessétek a most induló kis csapatot, akik Yuanba mennek a koronahercegnőért.
Woon szeme megrebbent. - Ugye nem az az első feladata, hogy ölje meg őket? A barátait? - aggódott magában.
- Először is meg kell akadályoznotok, hogy a parasztok megtámadják a hercegnőt. Ijesszétek el őket. A másik, hogy nem juthat egyenesen a palotába. TaeMu herceg azt az utasítást adta, hogy hozzá vigyük először, beszélni akar vele. Fontos, hogy ne vegyék észre a katonák, hogy assassinok támadtak rájuk és hogy ők vitték el a hercegnőt.
- De a fegyvereinkből egyből rájöhetnek. - felete Woon zordan.
- Hát ne használjátok őket. Akkor használjátok csak, ha ölni fogtok.
- Értettük! - felelték az assassinok, majd elindultak Woon-al egyetemben az első bevetésre.

* Se Ra *

Most rohadtul, de nagyon lebuktam! - ordítottam magamban, miközben Hakyeon kezét szorongattam, ami felém nyúlt, hogy megnézze, tényleg van-e mellem.
Nem hiszem el! - mérgelődtem.
- Mi...mit csinálsz? - dadogtam, majd eltoltam a kezét, de közben végig rémült és zavart arckifejezésem volt, éreztem, hogy az arcom is égni kezd, a hideg ellenére.
Hakyeon arca vegyes érzelmekről árulkodott. Egyszerre volt meglepett, rémült és értetlen. Mivel elég naiv volt, kicsit sem gyanakodott, sőt eszébe sem juthatott, hogy valóban képes lenne egy nő férfinak álcázni magát. Fogalmam sem volt, hogy ez elegendő volt-e ahhoz, hogy rájöjjön én vagyok Se Ra, akibe gyerekkorában szerelmes volt, de reméltem, hogy nem. Az csak még jobban megnehezítené a kapcsolatunkat, márpedig így is épp elég nehéz lett azzal, hogy tudja, lány vagyok.
- Én...én... ahj. - váltott hirtelen hisztis hangnemre. - Most komolyan egy fiú-lány lopta el ezeket az értékes ajkakat?
Miről beszél ez? - fagytam le.
- Nem így akartam az első csókomat.

- Ya! - rivalltam rá, remegő hangon, miközben próbáltam magamra tekerni letépett ruhámat. - Mégis miről beszélsz?
- Szájon át lélegeztettelek! Érted? - hadonászott. - Aish! Ezt másnak tartogattam!

- Micsoda? - hitetlenkedtem. - Most komolyan ezen vagy kibukva? Első csók? A francokat! - kezdtem dühbe gurulni. Komolyan ilyen gyerekes dolog miatt hisztizik, mint valami lány?

- Egyébként... - kezdte el volna a mondandóját, de nem bírtam rá figyelni, mert iszonyatosan sajgott a karom.

- Ah... - nyögtem.

- Várj! Be kell kötni. - tépett le a saját ruhájáról egy darabot Hakyeon, majd óvatosan bekötözte a sérült karom. - Ne mozogj! - dorgált meg. Először tűnt érettnek a szememben, mióta ismerem. Régen talán kicsit zavarónak találtam, hogy ennyire gyerekes és hiperaktív, de most, hogy idősebb lettem és a világban annyi rossz és veszélyes dolog történik, jól esik látni, hogy van akinek még tiszta a szíve. Hakyeonnal egyszerűen könnyű együtt lenni. Mivel körülöttem mindenki komoly volt, már születésem óta, érdekesnek találtam ezt a fajta gyerekességet és naivitást, ami arra késztetett, hogy én is ilyenné váljak egy bizonyos szintig. Valószínű azért ugrattam mindig.

Mindeközben beesteledett, nekünk pedig fogalmunk sem volt róla, hogy mi lett a koronahercegnővel és a többi katonával.
- Azt hiszem be kell mennünk az erdőbe. Ma már nem térhetünk vissza. - mondta Hakyeon. - Gyere! - segített fel, majd elindultunk a mellettünk lévő erdő belsejébe.

- Hova megyünk? - nyögdécseltem a fájdalomtól. Úgy éreztem, hogy nem bírom már sokáig állva.

- Mindjárt találok egy helyet, ahol lepihenhetsz. Maradj itt! - azzal fogta magát és arrébb állt. Kíváncsi voltam, hogy mire készül, így lassan követni kezdtem, mikor megpillantottam a zöld fényt, ami a tenyeréből sugárzott. Csodálkozva néztem, ahogyan az erejét használva állít fel, növényekből egy kis házat, egyszerűen lenyűgöző volt.

- Ez nagyon menő. - hangomra ijedten zsebre tette a kezét.

- Ez jó lesz, ugye? - vakargatta a fejét zavarában. - Nagy szerencse, hogy itt van.

- Nyugalom. - mosolyogtam. - Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik különleges képességekkel rendelkeznek. Szóval felesleges idegeskednek emiatt. - sétáltam a bunki felé. - Váó, ez tényleg nagyon klassz! - léptél be a növény-házba.

- Ah, oké. Akkor hozok némi tűzifát, hogy meleg is legyen. Maradj itt! - mondta Hakyeon.

Amint megfelelő távolságra került tőlem, kiléptem a bunkiból és felkaptam két darab fát, majd visszatértem a házba.

Nem voltam biztos benne, hogy Hakyeon tud tüzet gyújtani, de ha tud is, az amit ő csinál nem fog sokáig égni, így a saját kezeimbe vettem a dolgot és az erőmmel meggyújtottam a két fát.

- Ya! Hogyan csináltad? - dobta le az összegyűjtött fadarabokat Hakyeon.

- Egyszerű volt. - vontam meg az ép vállamat. - Tudod...nem a konyhában nevelkedtem. Áú! - egyre jobban fájt a sebzett karom, a vér már át is áztatta az anyagot.

- Kötést kell cserélni. - mondta Hakyeon, majd közelebb lépett és leült szorosan mellém. - Hoztam pár gyógynövényt, ami segít elállítani a vérzést.

Miközben Hakyeon a karommal volt elfoglalva, én pofátlan módon fürkésztem szép arcát.

Sokat változott azóta, hogy utoljára láttam. Sokkal férfiasabb lett, míg Yeo Woon megmaradt ugyanolyan szép arcúnak, addig Hakyeon inkább jóképűvé vált. De a bőre így is napbarnított és hibátlan volt, akár egy nőé.

Félig arcába lógott haja pedig csak úgy csillogott az éjszakai fényben. Fogalmam sincs, hogy mi késztetett arra, de ép karomat felemeltem és megérintettem sima haját.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Én megpróbáltam. - mondogatta magában Hakyeon, de amint a lány hozzáért a hajához, elfelejtette a fogadalmait, amit magának tett. Bár látszott a lányon, hogy el akarja titkolni a kilétét, Hakyeon-t nem tudta már tovább félrevezetni. Tudta, hogy Ő az. Az ő Se Ra-ja. Nem hiába vonzotta akkor is, mikor még BaekSoo-nak adta ki magát, és találta hasonlónak a gyerekkori Se Ra-hoz.
Ő volt az, itt ült előtte és gyönyörű szemeivel őt figyelte.
A pillanatot viszont meg kellett szakítania, ugyanis léptek zaját hallotta a távolból.
- Csitt! - tette mutatóujját szája elé Hakyeon. - Jön valaki. - felsegítette a lányt, majd kivezette a bunkiból, de már csak arra volt ideje, hogy két szorosan álló fa közé bújjon vele, mert három feketeruhás alak tűnt fel a közelben. Hakyeon egyik kezével elengedte a lányt, hogy használhassa az erejét és elrejthesse magukat a növények segítségével.
Szinte már ölelte Se Ra-t, hogy minél kevesebb helyen elférjenek, nehogy kiszúrják őket az indák és levelek mögül. Hakyeon érezte a lány szapora lélegzetvételét, mire az ő szíve is hevesebben kezdett el verni. Olyan közel volt hozzá, olyan régóta várt egy ilyen pillanatra kettejük között, hogy először fel sem ismerte a hangot, ami megszólalt.

- Keressétek! - mondta valaki nyugodt hangnemben, szinte már túl nyugodt volt. - Nem járhatnak messze. A tűz még meleg.
- Igenis! - mondta egy másik.
- Azt mondod, hogy megsebesítettél valakit?
- Igen, egy vékony, lányos arcú harcos lehetett, akit a király bérelt fel. Nem volt hivatásos katona, a ruhájából ítélve.
Hakyeon és Se Ra is rájött, hogy most róluk beszélnek. Ezek szerint őket akarták megtámadni?
- Az előző vezér is megmondta. - hangja kezdett dühössé válni. - Csak akkor támadj a fegyvereiddel, ha ölni fogsz! De ők elmenekültek. Meg kellett volna őket ölnöd! - akkora rúgást vitt be a vezér assassin a másiknak, hogy az össze is esett. Se Ra a szája elé kapta a kezét, majd elsápadt, amint hátulról meglátta a „vezért”. Reakciója láttán Hakyeon is elnézett abba az irányba, de nem akart hinni a szemének. Az a férfi hátulról úgy nézett ki, mint... Yeo Woon.
Nem, az nem lehet. - kapkodta szemeit ide-oda Hakyeon. Woon nem lehet, miért állna az assassinok közé? Már az is bűn, hogy ilyesmi eszébe jutott, nem feltételezhette a legjobb barátjáról, hogy meg akarná őt ölni.
De akkor a vezér hátra fordult és így Hakyeon és Se Ra is láthatta, ami közvetlen a szemük előtt volt.
Yeo Woon ingerült arccal csikorgatta a fogait, majd nézett körbe, hátha megtalálja a „szökevényeket”.
Hakyeon térde feladta a szolgálatot, majd összerogyott Se Ra karjaiban, aki ijedten kapott utána.
Nem hitt a szemének, nem tudta felfogni, hogy ez komolyan megtörténik. Bár Hakyeon nem láthatta, hiszen teljesen magán kívül volt, de Se Ra elég épelméjű volt ahhoz, hogy némiképp felfogja a történteket, a szemeibe könnyek szöktek. Yeo Woon átállt az assassinok oldalára. Yeo Woon most már nem Hakyeon legjobb barátja, s nem Se Ra régi szerelme. Ő már egy assassin, aki embereket gyilkol és aki miatt itt rekedtek ebben a mocsokban és keserűségben.